cOrpus callosum

Hűsitő saláta e forró napon

Erzé

Erzé osztálytársam volt. Az a fajta fiú, akiből minden osztályban van egy. Erzé tornász volt, ennek megfelelően atletikus termetű. Olyan talajgyakorlatot tudott bemutatni, hogy csak az olimpián láttam ahhoz hasonlót. A korlátgyakorlatairól ne is beszéljünk. Kézilabdában úgy ment át rajtunk a hatoson, mint kés a vajon.
Erzé jóképű is volt. Olyan nőkkel mászkált, hogy szemünk-szánk tátva maradt. Irigykedtünk is rendesen, mire Pászka, egy másik osztálytársunk azt mondta, rá se rántsatok fiúk. De mi azért rárántottunk…
Erzét szeretettel teremtették az Istenek. Ők biztosan kedvtelve nézegették, de mi az első közös zuhanyzás élményének hatására a továbbiakban inkább megvártuk, amíg erzé befejezi a pancsolást. A kisebbségi érzés kialakulásának legjobb ellenszere, ha nem szembesítjük magunkat azzal, milyen is lehetne. Ugyebár.
Erzé nem tanult meg se tengelyt esztergálni, se mélyhúzó szerszámot tervezni, se szénzárványokat felfedezni, de – mivel erzé a járási és a megyei tornadöntőkről rendre nemesfém plecsnikkel tért haza – a tanárokat ez valahogy nem zavarta.
Erzének már másodikos korunkban két lánnyal diszített törzsasztala volt a szemközti Pálma presszóban, ahová mi csak elvétve, szemétlevivés ürügyén szöktünk ki néha-néha, hogy igyunk egy zöld üveges borsodit, és megbámuljuk Éva néni, a pultos, kissé koros, de még mindig dekoratív dekoltázsát, amint a magas peremű alumínium tálcában leteszi elénk a söröket. Nem volt ez olcsó mulatság, mert miután visszatértünk, Lengyel tanár úr kemény gyomrosait kellett elszenvednünk büntetésül. Az öreg pedig csak osztotta a kemény horgokat, miközben szenvedőn hangon panaszolta, mi lehetett volna belőle, ha nem hagyja abba a bunyózást anno, hogy beálljon tanárnak, a hozzánk hasonló szemtelen tacskókat nevelni rendre és fegyelemre.
Aztán eljött az érettségi, és erzét vagy jó tíz évig nem láttam. Akkor összefutottunk, taxizik mesélte mosolyogva. Volt vele egy 10/10 kategóriájó nő (d..nám/hányból), az a fajta, aki nem szüli, hanem vállalja a gyermeket.
S ma, amikor a veszett forróságban aszalódok a kocsimban, és bosszankodom, hogy megint ott és akkor kell az utat felújítani, amerre én járok, és amikor a legsürgősebb dolgom van, újra találkoztam erzével. Szájában cigi, kezében rádió adóvevő, még mindig sportos testén narancssárga láthatósági mellény feszül, fején szintén narancssárga kobak, kezében pici tárcsa. A piros végét mutatta felém.
Csak ültem ott a kocsiban, és néztem erzét. Erzé nem nézett engem, a szembejövő forgalmat figyelte, mikor fogynak el a kamionok, buszok, személyautók, és mikor engedhet már bennünket.
Erzéből, a kiváló tornászból, a nők bálványából, mindannyiunk titkos eszményképéből útkaparó lett.
Mikor elhaladtam mellette, néztem.  Aztán előre kellett figyelnem. Pár pillanat múlva a visszapillantóban láttam erzét, ahogy hosszan bámul utánam.

——————————————————————————————————————— 

Made in China!

Már nem csak a cipőnk, pólónk, farmerünk, számítógépünk, karóránk kínai. A Galaktika is lehozott néhány kínai SF novellát, Hackett és sezlony mester szerint nem is olyan rosszak. No, majd én is jól megolvasom, addig nem nyilatkozom. Láttam viszont a minap egy kínai filmet. Assembly, ez a címe. Emberek! Ha leveszem belőle a komiszár elvtárs elvesztése fölötti izzadságszagú gyászt, a temérdek vörös csillagot, a néhány kötelező kommonista stílusgyakorlatot, ez egy kegyetlen jó film! A háborús jelenetekben vetekszik a Ryan közlegénnyel, de az Ellenség a kapuknál mellé is oda merném állítani. Propifilm, az biztos, de profi propifilm. A jó Isten se tudja, hogy ezek a sárgák hogy csinálják, de a kommunista gazdaságuk mellett a kapitalista megsárgulhat az irigységben, a kommunista filmjeik pedig simán hozzák a nyugati filinget. Itt tartunk feleim!  

———————————————————————————————————————— 

Új Terra születik

Megszületett az új Terra. Én pedig csak gondolkodom és gondolkodom, természetes ez ma Magyarországon, hogy valaki, aki akkor jelenik meg és ott, ahol és amikor csak akar, málészájú, szerencsétlen kezdők útjait egyengeti???