Amikor a magyar science-fiction megtestesült…

Vége a HungaroCon-nak. Íróolvasóstul, előadásostul, díjátadásostul, tábortüzestül. Hosszú utam volt, míg hazaértem, volt hát időm gondolkodni. Hát,  gondolkodtam is…

A legtöbbet azon, hogy itt - bizony kérem! - materializálódás történt!

Megtestesült pölö az egész sfblogs ott a szemem láttára. Sheenard, sezlony, merras, ftoth, fairilona, hackett - s persze szerénységem - ott szorongtunk szépen sorban Salgótarján kies helyen lévő kollégiumának bizony elég kemény betonkockáin szombat este. (Délelőtt chelloveck is itt volt, igaz ő a József Attila művközpont bejáratánál, a fent említettek alkotta körben állva egészítette ki a csapatot.)

Megtestesült aztán az abyss-magazin. Vastag Zoli, Honfy Ágnes egymás mellett, elérhető közelségben.

A Terráról ne is beszéljünk! Együtt ebédelhettem balfrasz - friss ZSP díjas szerző, remélem most mindenki igen irigykedik! :-) - Antal Józsival, és Vankó Andrissal, aki pimaszul fiatal - 17 nyarat élt eddig, viszont a szakmát - már ami a SF-önt - illeti, koránt sem tűnt pimasznak, sőt, inkább nagyon is alázatosnak.

Ja! A solaria is! Vagyis egy része. Pl Necro. (Csak megsúgom, megtudtam egy csomó ember nicknevét!!!!!!! Ugye értitek! ;-) )

 Lesz még beszámoló - üzenem flesy!, ne csüggedj! - csak most fáradt vagyok.

Sokat kellett utaznom, hogy részese lehessek ennek a csodának. De megérte!

22 Hozzászólás - “Amikor a magyar science-fiction megtestesült…”


  1. 1 chelloveck 2007. júl. 22. @ 9:30 pm

    De meg ám!!!
    Már most elkezdtem kuncsorogni az asszonynak, hogy jövőre engedjen el háromnaposra!

  2. 2 pippin 2007. júl. 22. @ 9:48 pm

    No, örülök, hogy a többség épppségben hazaért!

    Remélem, hogy ez a HungaroConra utazós kedv kitart egy éven át! Sőt, az lenne az igazi, ha fertőző betegségként lépne fel az sf kedvelők körében. Minden HungaroCon olyan, amilyenné tesszük! Ha jól érezzük magunkat egymás társaságában, ha nem az ellentétek domborodnak ki, akkor remek érzésekkel térhetünk haza és a kutyát nem érdekli, ha néhány előadástól nem azt kaptuk, amit vártunk tőle.
    Béla! Ugye én nem lepleződtem le? Már a nicknevet illetően.

  3. 3 chelloveck 2007. júl. 22. @ 10:05 pm

    Várjál, Béla, most kapcsolok. Milyen délelőttről beszélsz? Meg milyen lépcsőről? :)
    Én voltam az egyetlen sfblogsos, aki belépővel ment be a díjkiosztóra! :D
    pippin, az utolsó kérdésedet nem értem. cOrpus nem tudja, ki vagy??? :mrgreen:

  4. 4 sheenard 2007. júl. 22. @ 10:40 pm

    Én szívesen leadnék 10 kiló megtestesülést… de azért örülök, hogy találkoztunk :)

  5. 5 pippin 2007. júl. 23. @ 5:48 am

    Psssszt! Hátha!

  6. 6 corpus 2007. júl. 23. @ 7:43 am

    Hülyeségeket beszélek. Persze, hogy nem a nickneveket tudtam meg! Hanem azt, hogy kiket takarnak!!! :egynagyongonoszkisördögfej: :-D

  7. 7 bisos 2007. júl. 23. @ 12:49 pm

    cOrpus! Nem csak szombaton, de pénteken is ott “szorongtatok” a kollégium betonkockáin, jó távol a tűztől. :-)

  8. 8 corpus 2007. júl. 23. @ 1:02 pm

    Igaz! Péntekent mentek tönkre az ülőgumóim!!!!!! :-D

  9. 9 corpus 2007. júl. 23. @ 4:40 pm

    Chelloveck! Jó, jó! Akkor nem délelőtt, hanem délután, nem a lépcsőn, hanem a bejárat előtt, de hogy ott voltál, az k..va..hétszentség! :-D :-D

  10. 10 sayed 2007. júl. 23. @ 7:12 pm

    Corpus, adjál plíz e-mail címet nekem, hogy tudjak küldeni képeket! köfi

  11. 11 chelloveck 2007. júl. 23. @ 7:19 pm

    Először azt olvastam, hogy adjál pízt nekem, hihi.

  12. 12 chelloveck 2007. júl. 23. @ 7:21 pm

    cOrpus, kell :egynagyongonoszkisördögfej: ?
    Nesze: :twisted:

  13. 13 corpus 2007. júl. 23. @ 8:14 pm

    Ettől => :twisted:

  14. 14 corpus 2007. júl. 23. @ 8:21 pm

    /…meg! Lemaradt a fele./

  15. 15 corpus 2007. júl. 23. @ 8:23 pm

    /Megint :-D / Szóval! A kettővel fentebbitől gonoszabbra gondoltam, de majd megduplázom.

  16. 16 corpus 2007. júl. 23. @ 8:39 pm

    Sayed! Emil címe(m) a blogodban!!!!! Pínz nincs. Viszont ha neked van, kűdhecc! :-D

  17. 17 chelloveck 2007. júl. 23. @ 8:47 pm

    :evil:

  18. 18 corpus 2007. júl. 23. @ 8:48 pm

    Oké! Köszi! Így már sirály!!!! :-D

  19. 19 sayed 2007. júl. 23. @ 10:19 pm

    corpus, milyen pénz? :D arról csak chelloveck beszélt. Ami nekem van, azt most készülök kidobni az ablakon, mert zavar a létezése. Pár hétre úgy tervezem, lemászok mindenféle térképről.

  20. 20 corpus 2007. júl. 24. @ 3:01 pm

    chelloveck is kűdhet! Jól jön az is! :-D Amúgy, jó nyaralást!!!!!

  1. 1 Az okoskodás halála a tett at Egy sztárüjforma csolovek kricsálása Visszaping @ 2007. júl. 22. @ 11:12 pm
  2. 2 Fairylona blog » Blog Archive » A HungaroConon jártam Visszaping @ 2007. júl. 23. @ 1:50 pm

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image





Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek